A történetet gyorsan meg fogjuk érteni, nem kell sokat gondolkodnunk film közben, nem úg, mint tavaly a Christopher Nolan-féle Tenet esetében. Kényelmese ülve rájöhetünk arra, hogy pontosan tudjuk mit fogunk kapni az elkövetkező jelenetekkor. McKay nem foglalkozott a karakterek közti dinamikával, az összhanggal, a kapcsolatokat csak felületesen karcolgatvava mutatja meg a direktor. Szerda este a hírműsorok után, ha esetleg nem tudnánk elaludni, pattintsunk ki egy popcornt a mikróban, és indítsuk el ezt a filmet, hisz erre az időszakra tökéletes lesz Pratt új filmje. A kötelező poénokat is belegyúrták, mintha anélkül nem lehetne meglennünk. Persze szükség is van a könnyedségre, – pláne a jó és ütős egyszavasokra – hisz a töménytelen zúzásra egy idő után már nem vevő az agyunk. Összességében egyfajta bűnös örömmel nézhetjük a A holnap háborúja című filmet, és konstatálhatjuk magunkban, hogy Chris Pratt ezzel továbbra is megerősítette mindenkori karizmatikus státuszát Holywoodban – és átlagos előadásával felemeli és megmenti az erős gyengéből egy közepes fölé a Holnap Háborúját.
A kiválasztott civileknek három évtizeddel előre kell ugrani az időben, hogy segítsenek a már tapasztalt zsoldosoknak a harcban. Köztük Dan Forester (Pratt), egy egyetemi tanár és minő véletlenül még háborús veterán is egyben. A végig visszafogott játékkal bíró Chris Pratt vonakodik otthagyni családját, azonban hamar belelendül az úgynevezett "fehér tüskék" néven futó albínó lények elleni harcba. A katasztrófa elkerülése érdekében ezen kiválasztottakat összekötik egy csoportba, barátot szerez hősünk Charlie a tudós társában. Egy nagy csata során Miami-ban találja magát Dan, és hála veterán harci múltjának, bemutatja milyen profizmussal húzogatja fegyverének kis kakasát. Ügyesen adja tudtunkra a direktor, hogy meglepetések hiányával küszködött, és a már ismert inváziós filmeket lemásolva szimplán képes volt leforgatni büszkeségét. Kicsit lenyúlt az Alien szériából, a Tom Cruise-féle Holnap Határából is bátran csencsel, újraélhetjük a Csillagközi Inváziót, visszaköszön egy kis Terminator, de ha felmerül bennünk a Hang Nélkül érzetének keveredése a Vissza a Jövőbe trilógiával, akkor az azt jelzi, hogy igen…onnan is sikerült lopni jópár részletet McKay-nek.
Még a karakterek is kilapulnak a film végére, beszorulva a kényszerű forgatókönyvbeli döntések satujába; nem fejlődnek, inkább csak lefarag róluk a film minden, kezdetben még ott lévő emberi kételyt, minden valódinak ható rezdülést. Még e hibákkal együtt is felkelthetné A holnap háborúja legalább a "military science fiction" rajongóinak érdeklődését, azonban sajnos az ebbe az alzsánerbe való besorolás sem igazán stimmel: ha futurisztikus háborúért néznéd a filmet, ne tedd. A holnap háborúja kortárs hadseregeket vonultat fel – mai fegyvereket és felszerelést, szervezetet, taktikákat, zsargont –, még akkor is, ha a fantázia birodalmába tartozó ellenséggel szemben teszi. Semmiképp se úgy "military science fiction" A holnap háborúja, ahogy a sokkal-sokkal kiválóbb A holnap határa, a Feledés, vagy akár a Starship Troopers. Utóbbi lenne egyébként a film legközelebbi rokona. Csakhogy míg a Starship Troopers t sokan tartják az alzsáner (és problémái) titkos paródiájának, és így sokan tulajdonítanak neki jóval több intelligenciát, mint ami első látásra nyilvánvaló, A holnap háborúja esetében nem merül fel a vita.
Vállalhatók. Chris Pratt furán megmerevedett Űrlord szerepében: a Marvel-univerzum filmjein (és a Jurassic World- filmeken) kívül eddig nem volt jelentős szerepe, holott nem csak ismert, hanem jó színész is; ez itt is látszik, de azért aligha ez a félig sikerült rétegfilm fogja meghozni számára az áttörést. (Egyébként produceri szerepet is vállalt A holnap háborújában, tehát beleszólása is volt a filmbe. ) J. K. Simmons, Yvonne Strahovski és a többiek sem rontanak az élményen. A látvány pedig monitoron erős B-kategória (hihető effektek, kidolgozott idegen lények, kevés nyilvánvaló hiba), de határozottan nem hiányzik neki a mozivászon. A holnap háborúja első fele megtévesztően ígéretes. Ameddig csak dobálja fel az ötleteket – személyes konfliktusok, családi dráma, a Központi Ötlet: az időutazás, no és persze a katonai helyzet –, addig örvendhetünk a jó (ha nem is új) felvetéseknek és a kérdések színvonalas kivitelezésének; a családi jelenetek és az érzelmek is működnek, az első harci szituációk valóban idegfeszítőek, a karakterábrázolás (legalább a főszereplők esetén) kezdetben még fölötte áll az elvárásoknak.
Ügyesen adja tudtunkra a direktor, hogy meglepetések hiányával küszködött, és a már ismert inváziós filmeket lemásolva szimplán képes volt leforgatni büszkeségét. Kicsit lenyúlt az Alien szériából, a Tom Cruise-féle Holnap Határából is bátran csencsel, újraélhetjük a Csillagközi Inváziót, visszaköszön egy kis Terminator, de ha felmerül bennünk a Hang Nélkül érzetének keveredése a Vissza a Jövőbe trilógiával, akkor az azt jelzi, hogy igen…onnan is sikerült lopni jópár részletet McKay-nek. Azért pozitívuma az alkotásnak, hogy legalább a gonosz és betolakodó "ügyfeleket" sikerült részletesen kidolgozni, és valóban jópofa páncélozott, kúszó csápos vadállatokat kreáltak, melyek hegyes lövedéket lőnek ki a hatalmas tátongó pofájukból. A Holnap Háborúja érzékelhető és gyakran előforduló másik hibája, hogy – feleslegesen- fél órával hosszabb a kelleténél. Szóval rövidre kellett volna zárni a storyt, mint kezdő villanyász az egykörös áramkört. Ahogy lenni szokott logikai bukfencekkel is találkozunk, és agyunkat sem szívja le kimerülésig.
iheartkitties.com, 2024