S ettől kezdve ellenállhatatlan belső indítóerőt éreztem, hogy valami effélét építsek fel. Talán az is közeli előzmény volt, hogy a nálam 10 évvel idősebb kortárs és jó barát, a már életében klasszikus novellista-esszéíró Illés Endre a Krétarajzokkal és hasonló jellegű írói arcképeivel – ezekkel az apró remekművekkel – versengésre indított. Ezek voltak az irodalmi előzmények. Ezekhez járult életem egyik sajátos, de nélkülözhetetlen vonulata: a rádió. 1938-ban, 26 éves koromban volt már némi irodalmi előzményem. Akkor – 54 évvel ezelőtt – hangzott el első rádió-előadásom. Azóta önkifejezésem egyik állandó formája a rádió. És habár számos hangjátékom írói-költői mondandóim fontos irodalmi formái, számszerűen legtöbb műsorszámom irodalmi ismeretterjesztés, elsősorban a mi magyar irodalmunk szolgálatában. Úgy tudom, elég sok olvasóm van, de azt hiszem, ennél is több rádióhallgatóm, akik mindenekelőtt a magyar irodalomról beszélő vagy barátaival beszélgető ismeretterjesztőt veszik tudomásul.
Ha kívánja, előjegyezheti a könyvet, és amint a könyv egy újabb példánya elérhető lesz, értesítjük. Előjegyzem
(Budapest, 1921. december 16. – Boston, 1994. április 18. ) Kossuth- és Sztálin díjas magyar író, újságíró, magyar–angol szakos tanár. Élete 1939-ben Budapesten érettségizett, majd Olaszországban folytatta vendéglátó-ipari tanulmányait. 1948-tól a Szikra Könyvkiadó lektorátusát vezette. Életrajza A Nyugat előtt és a Nyugattal együtt Ady jelentette a századfordulón a totális lázadást irodalmunkban; ám ő nemcsak az irodalomban, hanem a magyar glóbuszon is felfordulást akart és hirdetett. Ízig-vérig újságíró volt, de Heine-i ambícióval és Nietzsche-i küldetéstudattal. Személyisége mélyen megosztotta kortársait, híveit és ellenfeleit egyaránt. Gyermek- és ifjúkora Arany János 1817. március 2-án született Bihar megyének ma Romániához tartozó, Nagyszalonta nevű községében. Apja, Arany György olyan családból származott, amely Bocskaitól kapta a nemességet, a hajdúk letelepítésekor. Arany János születésekor Arany György és Megyeri Sára már egyáltalán nem fiatal. Ausländer Károly (Orsova, 1908. április 22.
Mi volt előbb Magyarországon: modern szervezett bűnözés vagy maffiózóknak öltöző írók és költők? Néhány régi fotó a magyar irodalom nagyjairól annyira zavarba ejtő, hogy a képek alapján lehetne nekik adni egy alternatív nevet és egy vélt (vagy valós) alvilági foglalkozást. És ehhez nem is kell olyan rétegírókig leásni, mint amilyen Szabó Dezső volt. Itt van 10 híres magyar író/költő egy-egy képe, és mellettük az, amit a képek elárulnak róluk. Mikszáth Kálmán (a. k. a. Don Calo) A modern magyar szervezett bűnözés első jelentős alakja, ő hozott létre elsőként országos hálózatot. A 19. századi keresztapa igazi nevét homály fedi, nemesi címét vásárolta, családja nem volt (bár még a halála után 50 évvel is voltak, akik azt állították, hogy az anyjuk cselédként dolgozott nála, és ő a vér szerinti apjuk). 1910-ben, hatalma csúcsán egy anarchista fényes nappal lőtte fejbe a piacon. Ady Endre (a. Andrea Poeta) Egy klasszikus, olasz stílusú, New York nyomornegyedeiből egy egész városrész irányításáig feltörő maffiózó, aki ravaszságával még a helyi politika kulcsszereplőit is be tudta hálózni.
Otthonoktatás – Gyakorlati módszerek tantárgyi felhasználásra A témában eddig megjelent cikkeink: Mozgó-Szorzó 80 óra a Föld körül – avagy játszva tanulni otthon is Élő festmények A testnevelés otthon is fontos 🙂 Online tesi Költők a porondon Tanuljunk Csülökkel, a házikedvenccel! Macimese kicsiknek Büntetés vagy ajándék?
176 Európa csendes, újra csendes! 177 Buda várán újra német zászló! 178 Az erdélyi hadsereg 180 A székelyek 180 Föl a szent háborúra!
A vizuális vonalon maradva jegyezném meg, hogy egyre szorosabb az együttműködés az irodalmárok és képzőművészek között – ezt láthattuk legutóbbi gyerekkönyveidnél is. Kelemen Kinga illusztrátorral a Madárábécé létrehozásakor, most pedig a legújabb Egyformázni, különbözni című, gyerekeket és felnőtteket egyaránt megszólító kötet megjelenéséhez is Márton Éva képanyagával dolgoztál. Mit ad neked, nektek ez a szoros együttműködés? Erős dialógushelyzetet, új impulzusokat nyújt minden ilyen együttműködés. Egy ilyen kötet empátiagyakorlat is kicsit, belehelyezkedik az ember valamelyest a másik szerző világába, de akkor igazán izgalmas, ha el is rugaszkodik tőle, hozzátéve saját motívumokat, nyelvet, tapasztalatokat. Úgy érzem, ez mindkét kötet esetében megvalósult, noha más-más módon zajlott az alkotási folyamat. Hogyan válik egy ilyen illusztrált verseskötet egyszerre gyermek-és felnőttkönyvvé. Mikor kezdted érezni az alkotói folyamat során azt, hogy az Egyformázni, különbözni -ben elmozdulás történik a felnőttek világába is?
iheartkitties.com, 2024