Ezeket a négykerekű lélekvesztőket a Vasfüggöny innenső oldalán is megirigyelték, de a kisszériás gyártásig csak Csehszlovákiában és Lengyelországban jutottak el. Nálunk is megindult a kíséretezés, az első példány mi más nevet kaphatott volna, mint az Úttörő. Bal oldalon a Horváth József tervezte Alba Regia, mellette a Zappel József-féle Balaton törpeautó. Mindkettő alumíniumból készült, akárcsak a váci Duna oldalkocsi - végül utóbbival kellett mindenkinek beérnie Forrás: Magyarjármű Az autók és motorkerékpárok keresztezésének fő pártolója a rettegett belügyminiszter, Gerő Ernő volt, és 1955-ben kijelölték az egykori Székesfehérvári Repülőgépjavító Vállalatból lett motorszerelő üzemet a tervezésre. Kiváló, nagy részben még repülős szakemberek (köztük id. Rubik Ernő) láttak munkához, és az '56-os május elseji parádén már a vadonatúj Alba Regia és Balaton adott reményt a dolgozóknak: hamarosan vonat vagy bicikli helyet saját törpeautón furikázhatnak. Mintha a vidámparkból érkezett volna a Balaton, amelynek sorozatgyártására láttak esélyt Székesfehérváron.
Trafikos játék autók, Régi, retro játék, trafikos autó, Igra, ites, lemezárugyár, lendület, igla
Antall akkoriban már jó ideje nem vezetett, és hogy még véletlenül se okozhasson gondot leállni a gyártósorról a kéziváltós autóval, előtte még egy a német gyártásból származó Astrán gyakorolt az otthonánál. © Opel "Ezzel a beruházással a General Motors és az Opel a legmodernebb ipari kultúrát hozta el Magyarországra" – mondta 30 évvel ezelőtt a miniszterelnök. Az első Astra a politikai és gazdasági változások szimbóluma lett, hiszen a KGST időkben a többi szocialista országtól eltérően nálunk nem zajlott személyautó-gyártás. Mint megtudtuk, a magyar Opel-gyárban mind a mai napig több mint százan dolgoznak olyanok, akik már 1992-ben is ott voltak az első Astra születésénél. Az első évben közel 10 ezer autó hagyta el a gyártósort, a szentgotthárdi autók túlnyomó többsége Magyarországon került forgalomba, kis részüket Olaszországba exportálták. Az olasz kereskedők és vásárlók szerették a tőlünk érkezett kocsikat, mert azok minőségét az egyéb országokban készült autókénál jobbnak tartották.
iheartkitties.com, 2024