Nem könnyű ide bejutni. Olvasmányosan, szenvtelen mondatokkal ír le egy szenvtelenségében is ijesztő világot. Most irigyelnünk vagy féltenünk kell ennek íróját? Inkább irigyeljenek, mint féltsenek. Az irónia, ami átjárja a történeteket, az írójukat is jellemzi, és ez a tulajdonság mindig segít túlélni a rossz vagy ijesztő dolgokat. Hiszen úgy is "minden csak hiábavalóság és szélkergetés". Úgy tudom, mostanra már elkészült a folytatás is. Igen. Dögkeselyűk a tervezett címe. És ez már egy jóval erősebben összetartó novellafüzér, nem olyan tablószerű, mint a Rablóhalak. Szigorúan véve nem folytatás lesz, de néhány szereplő átjár majd. A már megismert Viktor életét követi nyomon, az ő csapatának hivatali életét és kalandjait: egy konkrét ügyön dolgoznak. Annyira fontos az ügy, hogy most nem képregények vezetik fel a novellákat, hanem jegyzőkönyvek. Persze mindet én írtam.
A mészárlás után azonban vissza kellett adniuk a Walthereket. Blohin kivégzéseiről összességében a legkülönbözőbb adatok terjedtek el. A német Wikipedia 50 ezer áldozatot sem tart kizártnak, a román több tízezerről beszél, ezen belül Katynban 7000-ről. A többször idézett orosz forrás 20 ezer áldozatról szól. Az angol Wikipedia-szócikk a Guinness számadatait idézi. A szaktörténészek óvakodnak ennyi ember halálát egyetlen végrehajtónak tulajdonítani, de Blohint mindegyikük Sztálin egyik legfontosabb végrehajtóemberének tartja.
A hollywoodi filmek középkori hóhérai rendszeresen eltakarják az arcukat. Vajon a valóságban is viseltek maszkot? Régen a hóhéroknál számított a kézügyesség, a tudás, a szorgalom, hja, kérem, annak idején minden jobb volt. A szigetországban jelenleg több mint 1200 halálra ítélt van. Két francia állampolgár vett részt abban a csoportos lefejezésben, amelyet az Iszlám Állam követett el a hét végén. Meg is nevezték őket. Az utolsó magyar ítélet-végrehajtó megivott egy féldecit munka előtt, de a történész szerint az elítélten kívül senki nem volt színjózan. Vaszilij Blohin minden bizonnyal felért szakmája csúcsát: Sztálin hóhéra egyes források szerint egymaga, személyesen 50 ezer embert gyilkolt meg. Hiába volt sokszoros túljelentkezés a Sri Lanka-i állásra, a kiválasztott jelöltek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Egy hét kiképzés után látta először élőben és közelről munkaeszközét, és a látvány túlságosan sokkoló volt számára. Alapvető iskolai végzettségen kívül semmilyen más követelményt sem támasztottak a jelentkezőkkel szemben.
Sztálin tehát a hadbíróság tagjait is kivégeztette vagy agyonverette. A Tuhacsevszkijt halálra ítélő Bljuher marsallt már félvakon verték péppé az NKVD egyik börtönében (ha igaz Rayfield állítása, és nem golyót repítettek végül a fejébe). Balról jobbra: Tuhacsevszkij, Bugyonnij és Jakir Ekkoriban 90 tábornokot távolítottak el a Vörös Hadseregből, az elbocsátottak közül csak hatan élték túl Sztálin terrorját Donald Rayfield szerint. Jellemző a hidegvérű és kegyetlen Sztálinra, hogy Kulik marsallt nem játszotta Blohin kezére, Kulik ugyanis 1940-ben tüzérségi szakértőként fontos volt a finn háborúban. Ezért "csak" a feleségét ölette meg hóhérával, Blohinnal a Generalisszimusz. De sok feltörekvő, másokon átgázoló karrierista is hamarosan befejezte földi pályafutását: az NKVD számos ambiciózus és kegyetlen tisztje is éppen az NKVD börtöneiben halt meg. Sokakat maga Blohin végzett ki, jóllehet ő is részt vett velük együtt a korábbi tisztogatásokban. Persze a szovjet titkosszolgálat vezetői nem először lőtték le kollégáikat: Jezsov maga ölte meg leningrádi beosztottját, Zakovszkijt és a szibériai Lev Mironovot.
Mert hogy a másik aranyszabály úgy hangzott: nincs visszaküldés. A világ különböző pontjain az idő elteltével mail art magángyűjtemények jöttek létre, melyeknek egyikét-másikát később ismert múzeumok vásárolták meg tanulmányozás céljából. A mail art tehát csak részben tudott kibújni a bőréből, illetve az elől a felelősség elől, hogy a "nagy művészet", illetve a művészettörténet mércéivel mérettessen meg. Amikor beléptem a budapesti 2B Galéria most zajló tematikus kiállítására, olyan érzés fogott el, mintha mail art rendezvényen lennék a "régi szép időkben". A munkák közös nevezője témájukból fakad, valamint abból, hogy kevés kivétellel A4-es szabványméretűek. Minden más tekintetben különböznek egymástól. A rendezvény apropója az 1956-ban ledöntött budapesti Sztálin-szobor, Mikus Sándor korabeli munkája. Böröcz László kiállítás-szervező seregnyi magyar és külföldi művészt kért fel, készítsenek alkotást a rossz emlékű szobor papírra vitt, húsz centis másával. Lényegében úgy járt el, mint egy küldeményművészeti projektőr: megadta a feladatot, és várta az érkező művészeti cikkeket, melyeket kivétel nélkül kiállított, szerzőjének korára, nemére, végzettségére és a művészeti rendszerben elfoglalt pozíciójára való tekintet nélkül.
Tudta-e a cselekv�, hogy cselekedete valójában mit jelent? Vajon önbecsapás, vagy illúzió hatására következett-e be a cselekedet? Társadalmi vagy személyes nyomás hatására cselekedett-e a cselekv�? Mennyiben és mennyire tudott volna másként cselekedni? Az ilyen típusú kérdések kapcsolódhatnak az → erkölcsi autonómiá hoz, de nem föltétlenül minden esetben. A felel�sségnek két f� típusa van, a retrospektív és az el�remutató felel�sség. A retrospektív felel�sség úgynevezett "visszatekint�" felel�sség, s mindig egyes számban kerül megfogalmazásra. A felel�sséget erkölcsi értelemben használni azt jelenti, valakit felel�ssé tenni valamilyen cselekedetéért, vagy a cselekedet elmulasztásáért. Ez mindig retrospektív ügy. A retrospektív felel�sség helytelen használata esetén felel�snek tekinthettek rabokat, testi fogyatékosokat vagy n�ket pusztán azért, mert rabnak, n�nek vagy fogyatékosnak születtek. A retrospektív felel�sséget helyesen, erkölcsi értelemben használni mindig csak cselekedetekre, vagy azok elmulasztására lehet.
- Na és! Számított, hogy nem igaz? Az öreg őszintén meglepődött. Úgyis kiverték belőlem. De ezért húsz év ment el erre az életemből. Bár ki tudja? Így lett drága feleségem, sajnos, két éve örökre eltávozott és két remek fiam, sőt, most már két unokám is van. No, de menjünk vissza a terembe, talán túl sokáig is kinn maradtunk. Az ember fiatalon olyan ostoba, olyan felszínes tud lenni. Bár az öreg bemutatkozott, a telefonját is megadta, elmondta, hogy itt dolgozik a kutatóintézetben, már nyugdíjasként, a szovjet kapcsolatok részlegén, én bizony elhánytam a cédulát, a nevét is elfelejtettem. Nyilván már rég nem is él. Nyugodjék békében, hányatott sorsa és olyan büntetések után, amik a népek nagy vezére alatt egyszerűen megszokottnak, közönségesnek számítottak. * Eszembe jut egy régi szovjet vicc. A Gulágra, a szovjet munkatáborba új rab érkezik. Körbeveszi néhány régi rab, faggatják. - Te ki vagy? -- A nevem Lázár Szemjonovics és én ártatlan vagyok. – Igen, és hány évet kaptál? – Húszat. – Hát, ha húszast kaptál, akkor Lázár Szemjonovics, te hazudsz nekünk, nem vagy te ártatlan!
(Ne feledjük, hogy Balzac itt közös b�nökr�l beszél. ) A b�n azonban csak akkor b�n, ha annak tekintik. Ki határozza meg hát, hogy bizonyos cselekedetek b�nök, ha az elkövet�k nem tartják �ket annak, mert nincs mércéjük a jó és a rossz megkülönböztetésére? Ki nyújtja ezt a mércét? Miféle mérce ez? Ha Isten, korunkban nem létezhetnek ilyen mércék, mert elhagytuk Istent. Nos, vajon el�deinkt�l kaptuk-e a mércét, ahogy Balzac gondolta? Vagy azoktól a kortársainktól, akik nem vesznek részt a közös b�nök elkövetésében? Vagy utódainktól? Vagy mindezekt�l együtt? De ha hiszünk ilyen mérce létezésében – márpedig ilyennek lennie kell, különben nem beszélhetnénk közös b�nökr�l -, igaz lehet-e, hogy senki sem felel�s a közös b�nökért? S egyáltalán mit jelent ebben az összefüggésben a "felel�sség" fogalma? A közös b�nökért voltaképpen senki sem felel�s, ha senkinek sem kell felelnie értük, ha senki sem teszi fel a közismert kérdést: "Hol van, Ábel, a te atyádfia? " Hitler és csatlósai esetében a kérdést utólag tették fel, és az életben maradt f� gonosztev�knek kellett válaszolniuk rá.
iheartkitties.com, 2024